Amikor tegnap megint sikerült majdnem kinyírnom magam a porszívó kábelében, eldöntöttem, hogy megkeresem a legjobb vezeték nélküli porszívót. Tudod, az a fajta pillanat volt ez, amikor az ember azt mondja magának: na ebből most már nagyon elég volt!
Aznap este, miután a macskám végre abbahagyta a harcot az öreg porszívó zsinórjával, nekiálltam kutakodni a neten. Te, én azt hittem, ez olyan egyszerű lesz, mint pizzát rendelni, de basszus… három óra után még mindig csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Aztán szerencsére rábukkantam egy oldalra, ahol nem csak marketingdumát nyomtak, hanem igazi emberek írták le a tapasztalataikat.
Volt ott egy csávó, egy kutyás apuka, aki úgy leírta a mindennapjait a különböző típusokkal, hogy röhögtem és jegyzeteltem egyszerre. „Srácok, ez nem egy Forma-1-es autó, hiába írják, hogy 300 km/h-val szívja a koszt!” – írta, és ezen akkorát nevettem, hogy a macskám is felébredt. De a legjobb egy videó volt, ahol egy öreg szerelő tesztelte a különböző márkákat. Nem az a nyakkendős fajta volt, hanem olyan igazi ezermester, aki még azt is megmutatta, hogyan lehet spórolni az aksival.
A nagy fejtörés persze az áraknál jött. A párom szerint már megint túlagyalom a dolgot, de mondom neki: „Figyi, ez nem egy új telefontok, amit ha nem jön be, kidobsz!” Két hétig bújtam a teszteket, számolgattam az üzemidőket, mint egy megszállott. A végén már Excel-táblázatom is volt a különböző funkciókról – a kollégáim azt hitték, valami titkos NASA projekten dolgozom.
Amikor végre kiválasztottam egyet, kezdődött a nagy várjáték. A futár már integetett, amikor meglátott az ablakban leskelődni. A macskám meg úgy nézett a dobozra, amikor megjött, mintha most szállt volna le egy UFO. Az első próbánál persze ő volt a legjobban megijedve, de aztán rájött, hogy ez sokkal csendesebb, mint a régi szörnyeteg.
Most már úgy suhogok vele a lakásban, mint valami takarító nindzsa. Képzeld, még a plafonról is leszedem a pókhálót anélkül, hogy székre kellene állnom és életveszélyesen egyensúlyoznom. A macskaszőr meg… na, az már nem egy óra szenvedés, hanem két perc móka. És tudod mi a legjobb? A párom, aki eleinte csak a fejét csóválta az egész projekten, most már önként nekiáll takarítani – mondjuk szerintem csak játszani akar az új kütyüvel.
A múltkor átjött a szomszéd Marika néni egy kávéra, és amikor meglátta, hogyan takarítok, azt mondta: „Fiam, ez olyan, mint egy varázspálca!” Most már ő is ilyet akar, pedig eddig esküdött rá, hogy a régi Electroluxa mindent visz. A legviccesebb, hogy a macskám már nem menekül el, amikor takarítok – sőt, néha még követi is a porszívót, mintha valami új játékot talált volna.
És tudod mi a legjobb az egészben? Hogy már nem kell külön időt szakítanom a takarításra. Ha látok egy kis koszt, felkapom, végigszaladok a lakáson, és kész. A párom szerint olyan vagyok vele, mint egy gyerek az új játékával, de kit érdekel? Legalább nem nyűglődöm órákig a kábelekkel, és nem kell minden hétvégén nagy takarítást rendezni.
Persze, nem minden tökéletes. Az aksi néha lemerül a legrosszabb pillanatban, és igen, nem volt két fillér. De tudod mit? Megérte minden vasat! Már nem nézek ki úgy takarítás után, mint aki most mászott ki egy szénbányából, és végre nem kell minden szoba után átkötni a vezetéket. Most már értem, miért mosolyognak azok az emberek a reklámokban – tényleg lehet élvezni a takarítást! Na jó, ez talán túlzás, de legalább nem szenvedés többé.