Tegnap reggel, amikor megint ott toporogtam a buszmegállóban a tömegben, és néztem, ahogy egy srác lazán elsuhan mellettem a legjobb elektromos roller-ével, valamit megmozdult bennem. Tudod, az a fajta érzés volt, amikor az ember rájön, hogy ideje változtatni. Főleg, hogy mostanában mindig késésben vagyok, a busz meg olyan kiszámíthatatlan, mint a lottó ötös.
Aznap este, miután végeztem a melóval, nekiálltam kutakodni a neten. Azt hittem, egyszerű lesz, de basszus, három óra után még mindig ott görnyedtem a laptop előtt, és próbáltam kiigazodni a különböző típusok között. Képzeld, még a bátyám is beszállt a keresésbe – pedig ő általában legyint az én „okos” ötleteimre. De amikor megmutattam neki egy videót, ahol egy futár srác elmagyarázta, hogyan spórol havi 30 ezret a rollerrel, egyből felcsillant a szeme.
Aztán rátaláltam egy blogra, ahol egy csajszi részletesen leírta a tapasztalatait. Nem az a típus volt, aki csak a jót látja – őszintén beszélt a buktatókról is. „Gyerekek, az első héten majdnem nekimentem egy kukának, mert azt hittem, hogy ez olyan, mint a gyerekkori rollerem” – írta. Na, ettől kicsit megijedtem, de tetszett az őszintesége. Volt egy másik faszi is, aki Budapest különböző kerületeiben tesztelte a rollereket. Még térképet is rajzolt, hogy hol milyen típus vált be neki.
A nagy dilemma persze az volt, hogy mennyit költsek. A kolléganőm szerint túlzásba viszem az egészet, de mondom neki: „Figyelj, ez nem egy új telefontok, amit ha nem jön be, kidobok.” Három hétig nézegettem az árakat, összehasonlítgattam a funkciókat, mint valami megszállott. Végül egy olyan mellett döntöttem, ami bírja a pesti útminőséget (vagy inkább útminőség-hiányt), és van normális fékrendszere is.
Amikor megjött a cucc, olyan izgatott voltam, mint első randin. A házban lakó kölykök persze rögtön körbeálltak, mint valami cirkuszi attrakciót. Az első próbálkozásom… hát, mondjuk úgy, hogy a szomszéd Józsi bácsi még mindig emlegeti, hogyan sikerült majdnem ledöntenem a postaládáját. De nem adtam fel! Találtam egy Budapest Roller csoportot a Facebookon, ahol mindenki megosztja a tippjeit, trükkjeit.
Most már úgy közlekedek ezzel a járgánnyal, mintha világéletemben ezt csináltam volna. A múltkor olyan ügyesen szlalomoztam át a Nagykörúton, hogy még egy biciklis futár is elismerően bólintott. Az irodában meg már sztár lettem – a főnököm szerint én vagyok a „környezettudatos példakép”. Mondjuk szerintem inkább az tetszik neki, hogy soha nem késem már a reggeli meetingről.
A legjobb az egészben, hogy teljesen új perspektívából látom a várost. Olyan helyeket fedezek fel, amiket a busz ablakából sosem vettem észre. A múltkor találtam egy kis reggeliző helyet egy mellékutcában, most minden pénteken ott kezdem a napot. Az emberek reakciói meg… na, az külön műsor. Van, aki úgy néz, mintha marslakó lennék, más meg már kérdezgeti, hogy hol lehet ilyet venni.
Persze, nem minden fenékig tejfel. A múltkor például sikerült belehajtanom egy pocsolyába, amit nem vettem észre – az öltönyöm olyan lett, mintha sárfürdőt vettem volna. De tudod mit? Még ez sem vette el a kedvem. Valahogy ez az egész roller-dolog többről szól, mint egyszerű közlekedésről. Egy kis szabadságot, függetlenséget ad az embernek. És igen, lehet, hogy néha úgy nézek ki, mint egy túlkoros tinédzser, amikor száguldozok vele, de kit érdekel? Legalább nem a buszon lógok minden reggel, mint egy sonka. Na és a legjobb? A múltkor a bátyám is rendelt egyet – ugyanazt a típust, mint az enyém. Most már együtt rollerezünk be néha a városba, mint valami modern városi cowboyok.